(Az eredeti cikk a Váci Napló Online oldalain olvasható.)

Ötgyermekes anyukaként nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy Gyarmati Viktóriát ismerhetem. Ő egy fiatal anyuka, aki most éli meg azokat a nehézségeket, amiken valamikor húsz évvel ezelőtt én is átmentem. Részben viszontlátom törekvéseimet, de leginkább ámulok és bámulok azon, hogy mire képes az anyai szív.

 Viki elismert, több jelentős díjjal rendelkező, sikeres divattervező és stílus tanácsadó. Felsorolni is hosszú volna a díjakat, az állami kitüntetéseket, amit az elmúlt 15-16 év alatt neki ítéltek. A külföldi kiállítások, különböző újságcikkek, formatervezés lakberendezés, divattervezés, színházi ruhatervezés, stb. Minden, amihez nyúl, tehetségéről árulkodik.

Most mégsem ezért írok róla. Olyan embernek ismertem meg, aki mindvégig alázattal kezd mindenbe bele, és nem adja fel addig, míg maradandót nem alkot. Igényessége megmutatkozik hétköznapjaiban, a lakásán, a gyermekével való foglalkozásban. Olyan családi hátteret varázsol gyermekének, ahol apa és anya együtt készítenek neki kiságyat, vagy festenek a gyerekszoba falára. Ahol a gyermekre szánt idő fontosabb minden díjnál és mindent kitüntetésnél.

Egy nap gyerekeim azzal jöttek, hogy átmehetnek-e Vikihez, mert a Petinek (Viki kisfia) van egy saját könyve. Hittem is, meg nem is, de átengedtem őket. Később rákérdeztem erre a könyvre.

- Van valamilyen saját könyve a Petinek? - kérdeztem.

Viki szerénykedve mondta:
- Tudod, hívtak vissza dolgozni, és nagyon  jólesett, hogy számítanak rám, de Peti még nincs három éves sem, és nem tudom hova tenni őt, ha munkám van. Most élem át én is a kismamák azon gondját, hogy a gyermekem mellett maradjak, vagy a karrieremet építsem tovább. Bizony, nem könnyű a döntés és az anyagi szempon-tok sem mellékesek. Most szembesülök azzal, hogy  az elválás milyen nagyon nehéz. Ha úgy döntök, bölcsődébe megy, akkor mit tehetek, hogy megkönnyítsem Peti és a magam számára is az elválást?

Átéreztem Viki helyzetét, és bölcseket mondtam, hogy  a munka nem választás a gyereked és a karriered között, hiszen a gyerek gondja mindenképp megmarad, inkább az a kérdés, jut-e annyi idő rá, amennyit igényel, és találsz-e olyan bölcsit, amit Peti is elfogad. Na, nem mintha ezzel sokat segítettem volna neki!

Elszaladt a könyvesboltba, hogy könyvet keressen a témáról.

Talált. A könyv szerzője azt tanácsolja a szülőknek, meséljenek a bölcsődéről a kisgyermeknek, hogy mi is fog ott történni vele. Mese? Akkor indulás mesekönyvért. Két hétig keresgélt a könyvesboltokban és az interneten.

-  Ilyen témájú mesekönyvet azonban a mai napig nem találtam - mesélte tovább Viki. - Nos rendben, gondoltam, a keresésre szánt felesleges idő helyett inkább magam készítek könyvet. Aztán egy kis előtanulmány után nekifogtam. A tanácsokat megfogadtam, melyeket kaptam. Legyenek rövid mondatok, legyen egy kis meseszerűség, mégis a valóságról szóljon. Így készült el Peti házi mesekönyve.

Ámulok, és bámulok a történeten, Viki látja rajtam a csodálat és a hitetlenkedés váltakozó játékát és invitál: - Gyere nézd meg!

Lapozgatom a kis könyvet, és mint anya, ellágyul a szívem azon, mire képes az anyai szeretet, ha tehetséggel, és kreativitással párosul. Mint pedagógus, pedig azon ámulok, hogy milyen gyermek-közeli, lágy szavak, és igényes színes, szép rajzok díszítik a lapokat.

De itt még nem ért véget a történet. Az élet úgy hozta, hogy Peti mégsem ment bölcsődébe. Viki úgy érezte, még nem volt itt az ideje a leválásnak, hiszen Peti megkésett beszédfejlődése az anyai gondoskodásnak újabb kihívást jelentett. Viki próbálkozott kreatív foglalkozásokkal, kőkatica festéssel, csigavonat és papírhajó készítéssel, buborékfújással, diótöréssel, dióhajó készítéssel és még sorolhatnám mi mindennel. Néhány dologban az én két  legkisebb lányom is boldog játszótársa volt Petinek és Vikinek. Az önfeledt játszadozás azután estére vers, vagy mese formájában altatta el Petit. Peti újra és újra kérte ezeket a verseket: hajó mese, csiga mese, és anyukája csak írt, írt a kisfiának.

- Újabb  két könyvre való anyag született a sok versből, de ez még rendezés alatt áll. Most már úgy gondoltam, logopédus tanácsát is kikérem: - mondja Viki.

És a tanácsokat beépítve a hétköznapi életbe, ontotta magából a verseket, hogy segítse kisfia beszédfejlődését.

- Az alapelv ugyanaz: rövid, a valóságról szóljon, egy kis meseszerűség legyen benne, és most már egy negyedik elem is megjelenik, az ismeretbővítés, a szókincs növelése - mondom én, mint pedagógus, és Viki bólogat.

Persze az élet nem csak erről szól, hanem ünnepekről, szülinapról, karácsonyról évszakokról.

- Végül is ezek ismétlésével is tanul a gyerek főleg, ha a valóságelemek annyira érintik őt, mint Petit - mondom félhangosan. Milyen kár, hogy nem lehet minden gyereknek saját mesekönyve.

- A karácsonyi mesekönyv a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában november 25-től már kapható a könyvesboltokban. Nézd! Ez a borítója - mondja lelkesen és mégis szerényen.

- Csilingelő - betűzgetem szemüveg nélkül a számítógépen.

És valóban, csilingelnek a sorok, a rajzok karácsonyi illatokat idéznek bennünk, és megtelik a kis dolgozószoba melegséggel és szeretettel, örömmel, amelyet csak egy olyan művész és olyan édesanya képes elővarázsolni, mint Gyarmati Viktória.

Papp Gáborné Hajni