Csillagos estén az égen

Hold tündökölt ezüst fényben.

Világította a világot,

Peti ilyet sosem látott.

Gyönyörű volt a Hold fénye.

Peti vágya, hogy elérje.

Hintába ült, repítette,

de a Holdat el nem érte,

Fára mászott, tetejére,

de a Holdat így sem érte.

Hosszú bottal nyúlt feléje,

de a Holdat el nem érte,

felszaladt domb tetejére,

de a Holdat így sem érte.

Szomorkodott a legényke,

ugrándozott, hogy elérje,

míg a Hold, az égi vándor,

fentről nézte, hogy a bátor

kicsi legény, esténként

nyújtózkodik domb tetején.

Nem adja fel, hogy elérje,

kitartó a kis legényke.

Gondolt egyet az öreg Hold,

közben az égen bandukolt,

gondolt egyet, felemelte,

beburkolta egy fellegbe,

betakarta, hogy ne fázzon,

amíg fent az égi ágyon

elringatja, hogy az álom,

végül is valóra váljon.

Peti a Holdat elérte,

s boldogan aludt a legényke

az ezüstös ringó ágyon.